A 3M szellemisége
A 3M és az ember
„Ahogy az üzlet növekszik, egyre elengedhetetlenebbé válik a felelősség átruházása és az emberek bíztatása kezdeményezőkészségük gyakorlására. Ehhez persze sok türelemre van szükség. Azok az emberek, akikre döntéseket és felelősséget bízunk, ha igazán jó emberek, akkor a maguk módján akarják majd végezni a munkájukat. Hibákat is el fognak követni. De ha az emberek lényegüknél fogva jók, a hibák, melyet elkövetnek hosszú távon sokkal kisebbek, mint azok a hibák, amit a vezetés elkövethet azzal, hogy folyamatosan megpróbálja előírni, hogyan is végezzék a munkájukat. Egy olyan vezetés, ami rombolóan kritikus a hibákkal szemben, elfojtja a kezdeményezőkészséget. Márpedig a folyamatos növekedéshez elengedhetetlen, hogy kezdeményezésre kész emberekkel dolgozzunk együtt.”
- William L. McKnight, a 3M elnöke, 1948
Mi a 3M-nél hiszünk abban, hogy minden cég legfontosabb értékét az azt alkotó emberek adják. Ehhez persze szükséges, hogy a munkatársak ötleteit és munkastílusát is értékeljük. Éppen ezért a 3M minden munkatársát arra buzdítja, hogy juttassa érvényre ötleteit, hiszen ha ezek ügyfeleink valós igényeire adnak megoldást, akkor vevőink elégedettségét és így cégünk hosszú távú növekedését szolgálják.
Kevesen tudják, hogy a 3M kutatás-fejlesztési központjaiban minden munkatársunk szabadon használhatja fel munkaideje 15 százalékát saját projektjei megvalósítására, melyeket azután a cégen belül kell „eladnia”, hogy az végül a boltok polcaira kerülhessen. Olyan, a mindennapjainkat is forradalmasító termékek születtek kollégáink ötletei nyomán, mint a Post-it öntapadó jegyzettömb; a világ legelső ragasztószalagjaként ismertté vált Scotch Tape; vagy napjaink újdonsága, az első mobiltelefonba építhető projektor.
Ezek a mérföldkövek mind-mind az emberi kezdeményezőkészség eredményei. e-idea nevű programunkkal az ember értékére szeretnénk rámutatni, segítve mindenkit a saját tudásának érvényre juttatásában.
A 3M és a tisztesség
Bizonyára sokan olvasták Joel Bakan A részvénytársaság című könyvét, vagy láthatták az ebből készült dokumentumfilmet. A szerző szerint a részvénytársaság, a jog által személyiséggel felruházott entitás, a gyakorlatban a környezetére és az emberekre tekintettel nem bíró szörnyetegként működik. Az ok: a társaságok életében a részvényárak növelése minden emberi érték fölötti cél.
Az eszmefuttatásnak mégis teljesen ellentmond a 3M viselkedése. A legtöbb cég értékrendjét az ott dolgozók, a vezetőség és a részvényesek értékei alakítják ki. A 3M működésének alapszabályait etikai kódexünk, a Business Conduct írja elő. Az etikus üzletmenet, a partnereinkkel és végfelhasználóinkkal szembeni őszinteség és tisztességes magatartás cégünk működésének rendíthetetlen alapköve.
Elsősorban ez a magyarázat a cég kommunikációs politikájának visszafogottságára: elsődleges célunk ugyanis az, hogy termékeinkről és szolgáltatásainkról hiteles képet nyújtsunk vásárlóink felé. A hosszú távú kölcsönös elégedettség és bizalom nem is érhető el másként.
Az a tény pedig, hogy a 3M részvényára évtizedek óta magasabb a hozamok által indokoltnál, azt mutatja, hogy az őszinte üzletpolitika gazdasági szempontból is meghozza gyümölcsét – és ezt részvényeseink sem gondolják másként.
A 3M és a környezet
Az ökológiai lábnyom azt mutatja meg, hogy egy személy, háztartás, cég vagy nemzet hány hektár természetes területet felélésének megfelelő kárt tesz környezetében. A fenntartható fejlődés elvének betartása a lábnyom méretének mérséklését jelenti. A környezetre tett hatásunk féken tartása mindannyiunk felelőssége függetlenül az éppen aktuális trendektől.
Hogy mennyire így gondoljuk, arra talán a legjobb példa a méltán népszerű Scotch® Magic™ ragasztószalag európai gyára. Kevesen tudják, hogy a láthatatlan irodai ragasztószalag gyártásához kizárólag természetes forrásból származó szálakat használunk. Emellett a gyártás során termelt hibás termékek és a vágás során képződő hulladék 100 százalékban visszaforgatásra kerül, egy újabb esélyt kapva, hogy ragasztószalagként fejezze be napját. A Scotch® Magic™ évtizedek óta az egyetlen teljesen oldószermentes technológiával készülő termék a piacon, mely tudatos életciklus-menedzsment központú fejlesztések hosszú sorát dicséri. Ezen felül a gyár légszennyezését 1990 és 2000 közt 88%-kal csökkentettük, amiért a francia kormány a 3M-et a rangos „Enterprises & Environement” díjjal jutalmazta. 2009-től minden dobozos ragasztószalagunk több mint 82%-ban újrafelhasznált kartoncsomagolásban érkezik egyenesen az Ön asztalára.
Hogy miért nem visszhangozzák a Scotch® irodai ragasztószalagokkal kapcsolatos hirdetéseink a fenti intézkedéseket? Mert a környezettel szembeni felelősségünk lelkiismereti, nem pedig kommunikációs kérdés.
